Folyamatosan hirdetem az eseményeinket, és a nagy munkában mindig elmarad a beszámoló.Most nem hibázok ekkorát.
November 11-én Pilisvörösváron megtartottuk az első nagy eseményünket, ami amolyan igazi családi- és workshop nap volt.

Thi-Chi bemutatóval kezdtünk, majd a témára azonnal rácsatlakozva, Zsuzsi bemutatta az izomzatot támogató olajokat és termékeket, amit a hétköznapi edzéseken ugyanúgy bevethetünk, mint komoly versenyhelyzetek esetén. Mondjuk egy kis izomhúzódásért nem kell az edzőterembe menni..

Miközben folyt az előadás, a gyerekek már gyakorlati bemutatót tartottak, a fél csapat üvegcséket nyitogatott/ Illatozott, a másik fele a kötélen lógott. Klassz ötlet volt, hogy az anyukáknak nem kellett otthon hagyni az aprónépet, mindenkinek élménydús pillanatokat szereztünk.

A délelőttöt szinte el is rabolták a gyerkőcök, hiszen a bőrápolás témaköréből sem hagytuk ki őket. Rékával először shea habot készítettek. Sokak számára meglepő volt, hogy a Young Living olajokkal házilag is készíthetünk teljesen természetes alapú kencéket, és ezt akár workshop keretén belül meg is tanulhatjuk. Aki szemfüles volt, facebook csoportunkban élőben is becsatlakozhatott néhány percre.

No és ha már ilyen gyerekbarát nap, kicsit rosszalkodtunk, a desszert megelőzte az ebédet. Ugye nem csupán én unom már nagyon az évtizedek óta készített kakaós kókuszgolyót?! Rá sem bírok nézni. Alaposan megbolygattuk a receptet. Ami maradt, az a darált keksz és a kókuszreszelék. Sütőtökre cseréltük a csokimasszát, narancsolajat csepegtettünk bele, és olyan mennyei desszertet dobtunk össze, ami azt hiszem a következő évtized kedvence lesz itthon ugyanúgy, mint az iskolában és az oviban.

Sikerült mégis egy nagy hibát elkövetnem, a gyömbéres sütőtök krémlevesről nem készítettem fotót. Sosem gondoltam, hogy ezt valaki egyszer megeteti, főként, hogy megszeretteti velem, de köszönet érte, imádtuk.

Halkan megsúgom, azért nem bántam, hogy ebéd után kidőltek a gyerekek, mert én személy szerint már nagyon vártam a "mélyebb" olajos témákat. Az érzelmi olajok a kedvenceim, a raindrop technika pedig a szívem csücske. Ja, és ahogyan egy férfi a saját szemszögéből közelíti meg ezeket az cseppnyi varázslatokat, ezthitelesen felvállalva, az mindenki számára valami egészen meglepő, kedvesen humoros, és tanulságos volt.

Akik részt vettek a rendezvényen, amellett, hogy egy komlex rendezvény részesei voltak, hatalmas lépést tettek a "jól létt" felé. Bízom benne, hogy megtalálták az "Énolajukat", és hogy megérte velünk tartani, Budapestről, Győrből, Dunakesziről, Szolnokról is.

A háziasszonyok mintaképe sosem voltam és leszek, de ha nyitott vagy a vegyszermentes háztartás titkaira, hát, arról is tudok beszélni, hiszen egy komplett termékcsaláddal büszkélkedhetünk ezen a területen is. Kati tartott róluk egy rövid előadást.

Ez a csodálatos nap bizonyította, hogy ha elkezded bátran használni a Young Living olajokat, felfedezheted, ugyanazt az illóolajat amit párologtatsz, és külsőleg alkalmazol, keverheted kozmetikumba, de az ételedbe is, masszírozhatsz és takaríthatsz vele, és mindegyik felhasználási móddal más tulajdonságát emelheted és használhatod ki.

Mit felejtettem ki? Hmmm... igen. A kamera túloldalán és a kis termékasztalunk mögött én álltam, így sikerült rengeteg fotót, videót készíteni nektek.

Folytatás 2018-ban következik. A Galériát itt találjátok!

Mosolygós, vidámságos, élménydús, sikeres, olajozottan működős klassz hetet neked!